A témakört feldolgozó első két cikkben (itt és itt) a vezető tisztségviselők társasággal szembeni felelősségét, valamint a vezető tisztségviselők harmadik személyekkel szemben fennálló felelősségét mutattuk be. Cikksorozatunk harmadik – és egyben utolsó – részéhez érve áttérünk a vezető tisztségviselők esetleges büntetőjogi felelősségének átfogó bemutatására. Jelen írásunk a teljesség igénye nélkül, kizárólag a legjellemzőbb, vezető tisztségviselők által elkövetett bűncselekmények tömör be...
Szélesebb körben is ismert, hogy osztatlan közös tulajdonban álló ingatlanok esetén, amennyiben az adásvétel tárgyát tulajdoni hányad képezi, és a vevő nem tartozik az ingatlan tulajdonosai közé, a tulajdonosokat a törvény alapján elővásárlási jog illeti meg. A Ptk. 6:222. §-ának rendelkezései szerint, ha a tulajdonos harmadik személytől olyan vételi ajánlatot kap, amelyet el kíván fogadni, az ajánlat elfogadása előtt köteles az ajánlatot teljes terjedelemben közölni az elővásárlásra jogos...
A címben szereplő kijelentés ugyan kissé nagyvonalú, de alapvetően leszögezhető, hogy nincs olyan abszolút jogi rendelkezés, amely megtiltaná, hogy egy már jelzálogjoggal terhelt ingatlanra újabb terhet jegyeztessünk be. Természetesen ennek üzleti kockázati lehetőségeit mindig mérlegelni kell, azonban most nézzük a fenti kérdés jelentősebb jogi vonatkozásait! A jelzálogjog azt jelenti, hogy a követelés biztosítására szolgáló vagyontárgyból más követeléseket megelőző sorrendben kielégítést ...
A csillagok szerencsétlen állásán kívül nem szükséges különösebb összetevő ahhoz, hogy ártatlan külső szemlélőből egy jogvita vagy éppen egy büntetőügy elbírálásához szükséges információval rendelkező tanúvá váljunk. Bár a tanúzás alapvető állampolgári kötelezettség, az idéző végzés érkezése keveseket tölt el örömmel és büszkeséggel, amely talán valamelyest orvosolható, ha megismerjük a tanúzáshoz kapcsolódó jogainkat és kötelezettségeinket – ezúttal a munkajog szemszögéből. Ha túltesszük ...
A két fogalom elhatárolása érdekében elsősorban szükség van a korlátolt felelősségű társaság fogalmának tisztázására. A hatályos magyar jogszabály szerint a korlátolt felelősségű társaság olyan gazdasági társaság, amely előre meghatározott összegű törzsbetétekből álló törzstőkével alakul, és amelynél a tag kötelezettsége a társasággal szemben törzsbetétének szolgáltatására és a társasági szerződésben megállapított egyéb vagyoni értékű szolgáltatásra terjed ki. A kft.-ben a törzsbetét a ...
A témakört feldolgozó első cikkben a vezető tisztségviselők társasággal szembeni felelőssége került taglalásra azzal az ígérettel, hogy a cikksorozat második részének témája a vezető tisztségviselők harmadik személyekkel szemben fennálló felelőssége lesz. Ezen esetkör bemutatása során el kell különíteni a jogi személyek mindennapi működése során okozott károkért való felelősség kérdését, valamint az esetleges fizetésképtelen helyzetben a jogi személy tartozásiért való felelősség kérdését. ...
A bürokráciacsökkentés, mint kormányzati célkitűzés megvalósításának folytatása érdekében az Országgyűlés – a kormány javaslata alapján – tavaly elfogadta a közigazgatási bürokráciacsökkentéssel és az egyes hatósági eljárások egyszerűsítésével összefüggő törvények módosításáról szóló salátatörvényt. A cégtörvényt érintő módosítások 2018. július 1. napjától lépnek hatályba. Okiratszerkesztő ügyvéd új tájékoztatási kötelezettsége A személyes adatok cégiratokban való szükségtelen feltüntet...
A GDPR követelményeinek való megfeleltetési hullámot érezhető módon csillapította az Info tv. módosítására vonatkozó törvényjavaslat, amely a kkv-szektort érintő adminisztrációs és pénzügyi terhek mérséklése céljából az adatvédelmi rendelet szabályainak első ízben történő megsértése esetére az adatkezelő figyelmeztetésének elsődlegességét írja elő a hatóság számára. A törvényjavaslat hivatalos indokolása világosan rögzíti, hogy a normaszöveg kiegészítése az adatvédelmi hatóság jogalkalmazá...