Egy korábbi bejegyzésben arról értekeztünk, hogy a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (Hulladéktörvény) régóta adós a megfelelő rendeleti szintű szabályozással a több hulladéktípust, így a mellékterméket illetően is. Ha lehet, a jogalkotó még mostohábban bánik a termelési hulladékkal, mert míg a melléktermékre vonatkozóan a Hulladéktörvény legalább néhány főbb előírást tartalmaz, a termelési hulladékkal kapcsolatos rendelkezések ehhez képest még a felszínt is alig kapargatják, azt...
Az elektronikus számlázás alapelvei, a PKI és EDI technológia bemutatása után, az elektronikus számlák megőrzésének témájával zárjuk az elektronikus számlázással kapcsolatos blog bejegyzéseink témakörét. Az Áfa törvény. 179. § (1) bekezdése kötelezettségként írja elő a számlák megőrzését minden olyan személy, szervezet számára, aki a jogszabályban meghatározott jogot (adólevonási jog) gyakorol, illetve akit kötelezettség terhel (adómegállapítási és fizetési kötelezettség). Ezáltal az okira...
Mire jó az előszerződés? Tulajdonképpen mit is jelent? Mikor fontos a szerepe és mikor nem az? Ezekre a kérdésekre igyekszünk választ találni ebben a bejegyzésben. Nézzük először a szárazabb, anyagi jogi részt, ha ezen túljutunk, néhány példán keresztül bemutatom a gyakorlatban ezt a szerződést. Lássuk tehát, mi az előszerződés? Nos, az előszerződéssel a szerződő felek arra vállalnak kötelezettséget, hogy egy későbbi időpontban egymással szerződést kötnek. Tehát maga a szerződéskötés eg...
A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (Ht.) hazánk Európai Uniós jogharmonizációs kötelezettsége teljesítése körében több olyan fogalmat bevezetett, illetve a törvényi szabályozás tárgyává tett, melyek a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvényben (Hgt.) még nem szerepeltek. Ennek ellenére a jogalkotó immár 5 éve adós a megfelelő rendeleti szintű szabályozással, fenntartva ezzel bizonyos mértékű jogbizonytalanságot az ágazat szereplői körében. Ezen új fogalmak közül...
Termőföldön végzett bányászati tevékenységhez alapvető feltétel, hogy az ingatlanügyi hatóság engedélyezze a terület művelésből történő kivonását, azaz a más célú hasznosítását. Ennek azonban vannak korlátai, amelyeket a termőföld védelméről szóló törvény szabályoz. Egyik ilyen korlátozó előírás, hogy bányászati célból, legyen szó célkitermelőhelyről vagy külszíni bányászatról, nem engedélyezhető a művelésből történő kivonás, ha átlagosnál jobb minőségű termőföldet érint. Az átlagos minősé...
Kilépve az utcára, belelapozva a sajtóba vagy csak egyszerűen bekapcsolva a tv készüléket, szinte már bombáznak minket a vállalkozások és üzleteik az idegen nyelvű (tipikusan angol) feliratokkal és reklámokkal, pedig kis hazánkban magyar az anyanyelv és a jog is ennek pártját fogja. Mégis hogy lehet akkor ennyi külföldi szó az orrunk előtt és mire figyeljünk, ha mi akarunk a marketing nemzetközibb eszközeihez nyúlni? A választ a gazdasági reklámok és az üzletfeliratok, továbbá egyes köz...
Az elektronikus számlázásról szóló blog bejegyzéseinkben elsőként az elektronikus számlázás alapelveit, majd a PKI tecjnológiát ismertettük. Jelen írásban bemutatjuk az elektronikus adatcsere rendszert, röviden EDI-t, és annak alkalmazásának és használatának feltételit. Az elektronikus adatcsere rendszerben (Electronic Data Interchange – EDI) kibocsátott számlák alkalmazásának feltétele az, hogy a számlakibocsátásra kötelezett és a termék beszerzője, szolgáltatás igénybe vevője előzetesen ...
Hangos tivornyázás egész éjjel, ordítozás, vasárnap hajnali flexelés, lakásfelújítás… Íme, néhány példa a békés közösségi együttéléssel köszönő viszonyban sem álló szituációk széles tárházából. Mit tehetünk akkor, ha egy túl hangos szomszéd miatt már napok óta nem tudunk aludni? A Polgári Törvénykönyvnek az általános szomszédjogi rendelkezése értelmében, az ingatlan tulajdonosa, használója köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen a szomszédokat szükség...