Bár kétségtelen, hogy nem tekinthető bányászati alaptevékenységnek, a bányászati hulladék kezelésére vonatkozó, sokszor „nemszeretem” előírások megszegése kellemetlen meglepetéseket okozhat. Az ásványi nyersanyagok kutatása, feltárása és kitermelése során keletkező hulladékok kezelése bányászati tevékenységnek minősül. Bányászati hulladékkezelésnek minősül az ásványi nyersanyagok bányászata, tárolása és feldolgozása során keletkező hulladék – ide nem értve a nem közvetlenül ezen tevéken...
Az elektronikus számlázással kapcsolatos főbb tudnivalókat négy bejegyzésben fogjuk összefoglalni. Az alapelvek felvázolásával, illetve azok jogszabálynak megfelelő alkalmazásával foglalkozunk először, és kitérünk azokra az esetekre, mikor nem kell megfelelni az egyes számú alapelvnek. Az áfa törvény a számlák megjelenési formájánál [áfa törvény 174. §] ugyanolyan jogkövetkezményeket garantál az elektronikus és a papíralapú számlák vonatkozásában. Minden számlának (kibocsátási formájátó...
Cikksorozatunk előző részében röviden felvázoltuk, hogy milyen teendőink vannak egy közlekedési baleset követően, jelen írásunkban pedig a kötelező felelősségbiztosítással, illetve a CASCO-biztosítással kapcsolatos főbb szabályokat ismertetjük részletesebben. Minden közlekedésben részt vevő gépjárműnek rendelkeznie kell kötelező gépjármű felelősség-biztosítással (röviden KGFB-vel, vagy „kötelezővel”). Ez a biztosítás kiterjed azoknak a kártérítési igényeknek a kielégítésére, amelyeket a bi...
Több százezer Ft-os műszaki cikkek mindösszesen pár ezer Ft-ért? Még a bolondnak is megéri! De vajon mennyire kell tartanunk attól, hogy míg más az évtized vételét bonyolítja, addig saját vállalkozásunk súlyos vesztéseget kell, hogy elkönyveljen egy teljesen blőd technikai hiba miatt? Többször előfordult már, hogy egy webáruházban valamilyen informatikai malőr okán olyan alacsony árak jelentek meg az értékesített termékek mellett, hogy azok már szinte hihetetlennek tűntek. A fogyasztók per...
Számtalan alkalommal találkozhatunk a házastársak vagyoni helyzetéről, egymás közti vagyoni viszonyairól és vitás helyzeteikről szóló cikkekkel, bejegyzésekkel. De vajon mi a helyzet az élettársakkal e téren? Először is, tisztázzunk pár alapfogalmat. Jogi szempontból élettársi kapcsolatról akkor beszélünk, ha a felek között – biológiai nemüktől, szexuális irányultságuktól függetlenül (!) – érzelmi és gazdasági közösség áll fenn. Élettársi viszonyuk mindenféle nyilvántartásba vétel nélkü...
Apport tárgya dolog tulajdonjoga, vagyoni értékű jog, illetve – bizonyos feltételek teljesülése esetén –követelés lehet. Jelen bejegyzésben nem térek ki az apport már ismertetett általános szabályaira; kizárólag az ingatlan-apport specialitásai képezik jelen bejegyzés tárgyát. Ingatlan apportja esetén sem terheli a társaság tagjait – a részvénytársaság kivételével – kötelezettség, hogy az ingatlan értékének megállapítása körében könyvvizsgálói (szakértői) véleményt szerezzenek be. Tekin...
A témában íródott eddigi bejegyzéseinkben körbejártuk azokat a témákat, hogy milyen esetekben, illetve milyen formában szükséges/lehetséges a kiállított számlát helyesbíteni. Jelen bejegyzésünkben végezetül a helyesbítés elszámolására vonatkozó szabályokat ismertetjük. Főszabály szerint a fizetendő adót a teljesítés időpontját magában foglaló adóbevallásban kell rendezni. A számla helyesbítése esetén ugyanakkor speciális szabályok alkalmazandók: (1) ha a módosítás nem érint adóalap-, va...
Míg a témakörben készített előző bejegyzésemben megvizsgált esetben az ajándékozó körülményeinek megromlása indokolta az ajándék visszakövetelésének lehetőségét, addig a most sorra kerülő esetek többnyire az ajándékozó és a megajándékozott közötti viszony elmérgesedésének következményeiként merülnek fel. A súlyos jogsértésre vagy feltevés meghiúsulására alapított visszakövetelések jellemzően a családalapítás megsegítésének szándékával juttatott ingatlan ajándékok körét érintik, amikor az a...