Egy polgári peres eljárás megindításának több feltétele is van ugyan, de az egyik leglényegesebb feltétele az adott eljárás illetékének a megfizetése. A jogszabály alapján a polgári peres és nemperes eljárásban az illeték alapja az eljárás tárgyának az eljárás megindításakor fennálló értéke, jogorvoslati eljárásban pedig a vitássá tett követelés vagy követelésrész értéke. Speciális esetben pedig a  polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény határozza meg az illeték számításának al...
2018. december 3. napján hatályba lépett az Európai Parlament és a Tanács 2018/302. számú rendelete (a továbbiakban: Rendelet) a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről. A Rendelet az összekapcsolt digitalizált egységes piac megvalósításának része; a tárgykörbe tartozik a távközlési szabályok reformja körében a roamingdíjak eltörl...
Számos ügyben kiemelt jelentősége van, hogy a szerződéskötés során az adott természetes személy fogyasztói minőségében jár el vagy vállalkozásként. A fogyasztók részére ugyanis mind az uniós, mind a magyar nemzeti jog számos garanciát biztosít, és fogyasztóvédelmi eszközök révén kívánja a vállalkozásokkal szembeni, jellemzően kiszolgáltatott helyzetüket kompenzálni. A korábbi Ptk. a fogyasztót gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül eső célból szerződést kötő személyként definiálta,...
A hazai piacon egyre több magánszemély vagy cég vásárol olyan lakást, üzlethelyiséget vagy egyéb kereskedelmi célú ingatlant, amelyet nem saját használatra, hanem – hosszútávú befektetés céljából – hasznosítás végett szerez meg. Ügyfeleink körében is jól látszik, hogy egyre többen szereznek meg olyan ingatlanokat, amelyeket bérbe kívánnak adni. A bérlemény bérbeadása során ügyfeleink gyakran fordulnak hozzánk segítségért a bérleti szerződés elkészítése és megszövegezése, illetve a bérleti ...
A hamarosan záródó kedvezményes áfaidőszakra tekintettel villámgyorsan épülő társasházak kapcsán sokakban merül fel a kétely a kivitelezés minőségét illetően. Több korábbi cikkünkben is foglalkoztunk már a jótállást és a szavatosságot érintő kérdésekkel, azonban a garancia érvényesítésének legfontosabb előfeltétele eddig nem került tárgyalásra: kell egy kötelezett személy, akivel szemben fel lehet lépni, ugyanis ha jogutód nélkül megszűnik a beruházó, akkor vele szemben szavatossági igénnyel ...
A pénzmosás elleni szabályok hatálya alá közvetlenül nem tartozó ember szinte kapkodja a fejét, hogy a pénzmosást illetően éppen milyen újabb és újabb szabályok lépnek hatályba. A pénzmosás elleni harcban jelentős év volt a 2017-es, tekintettel arra, hogy június 26-án hatályba lépett a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Pmt.), felváltva a közel tíz évig hatályban lévő 2007. évi CXXXVI. törvényt. De akkor...
Gyakran felmerül ügyfeleink körében az a probléma, hogy olyan cégekkel vagy vállalkozókkal folytattak közös jogügyleteket, amelyek pénzügyi nehézségekbe ütköztek, vagy csak egyszerűen nem tudták visszafizetni tartozásukat az ügyletekből eredően. A velük szemben keletkezett követelés behajtását ilyen helyzetben nehezíti, ha a hitelező és az adós társaság székhelye, telephelye az Európai Unión belül különböző tagállamban található. Ezekben az esetekben különleges fizetésképtelenségi eljárások á...
Az egyik legkellemetlenebb szituáció egy megnyert pert követően, ha kiderül, a pervesztes fél nem tudja kifizetni a bíróság által megítélt összeget a pernyertesnek, mert nem rendelkezik semmilyen vagyonnal. Az ilyen esetekben is érdemes megvizsgálni az adós korábbi, ismert vagyontárgyait, ugyanis könnyen kiderülhet, hogy a kötelezett fedezetelvonó tevékenysége miatt nem képes kielégíteni a jogos követelést. Elsődlegesen érdemes rögzítenünk, mi is az a fedezetelvonó ügylet, melyik szerződés...