Szerző(k): Dubravecz Gyöngyvér , Peszeki Kata | 2020.04.30 | Mediáció
Van abban valami varázslatos, ahogy szinte egyik napról a másikra alkalmazkodtunk a karanténhoz. Mindannyian a legjobb tudásunk szerint készültünk fel arra az átmeneti helyzetre, amiben egyáltalán nem volt tapasztalatunk.
A közelgő vészhelyzet megoldása úgy itta be magát a szürke hétköznapokba, ahogy talán nem vártuk. Elkezdtünk pezsegni, intézkedni, szervezni, új szokásokat kialakítani, gőzerővel azon dolgozni, hogy készen álljunk. Izgalmas és egyben ijesztő is volt az eleje, amíg még csak felhalmoztunk, listát készítettünk, átszerveztünk.
A környezetünkben – nem meglepő módon – azt tapasztalhattuk, hogy a döcögős párkapcsolatok és házasságok javulni látszanak, a családtagok türelmesebbek, olajozottan indulunk neki az első kilométereknek, hiszen volt egy közös ügyünk, egy nagy feladatunk, amit meg kellett oldanunk. Amíg saját magunkon túllépve erre a közös ügyre koncentráltunk, addig elenyésztek az eddig szokásos zsörtölődések, hangulatok, támadások és védekezések. A családtagok összezártak.
Megjelent a friss ECOVIS HUNGARY LEGAL HÍRLEVÉL
Benne kiemelt témánk: Duplájára emelkedett az apaszabadság időtartama
További aktuális híreket olvashat előadásainkról és a legújabb cikkeket Bányajog és Közbesz blogjainkból.
A helyzetről eleinte tudtuk, hogy átmeneti, ezért lélekben könnyebb volt felkészülni, de ma már „csak” működtetni kell a rendszert. Az átmenetiség érzése kulcsfontosságú, talán ez a legkevésbé megfogható fogalmunk, mert nagyon nehéz az új helyzethez való alkalmazkodás közben, nap mint nap tudatosítani magunkban, hogy ennek az egésznek egyszer vége lesz. Olyan ez, mint amikor a nyaralást kezdjük intézni, tervezünk, szállást foglalunk, biztosítást kötünk, bevásárolunk, vagyis felkészülünk az új helyzetre. A várakozás időszakában nem tudjuk átérezni, hogy milyen lesz nyaralás után visszacsöppenni a hétfőkbe, meg a keddekbe, csak az előttünk álló utazásra koncentrálunk, vagyis nem érezzük a helyzet átmenetiségét, de tudunk róla, és ez biztonságot ad. Na de mi van akkor, ha az egy hetesre tervezett nyaralásból valami miatt fél év lesz? Mondjuk, mert lezárják a repteret és nem tudni, mikor nyitják újra. Olyan helyzethez kell alkalmazkodnunk, aminek az átmenetisége csak elméletben létezik, sejtjük, hogy egyszer vége lesz, de nem tudjuk, mikor, hogyan, és mik lesznek a következmények. Ember legyen a talpán, akinek mindez nem cincálja darabokra a lelkét, a párkapcsolatát, a környezetét.
A veszélyhelyzet kihirdetése óta eltelt több mint egy hónap, és ahogy beleszoktunk az egyre kevésbé átmenetinek érezhető életbe, úgy újra előtörhetnek a feszült pillanatok. Azt a mennyiségű ingert, amit eddig a külvilágból szereztünk meg, most más forrás hiányában a velünk lakókból igyekszünk kisajtolni. Ahogy szép lassan egyre idegesítőbbé kezd válni az, hogy a másik nem tudja betölteni az űrt, úgy egyre kevésbé leszünk képesek motiváltan és alkotó energiákkal feltöltve élni a mindennapokban.
Ez természetes folyamat, de ha nem foglalkozunk azzal, hogy felfelé kezdjünk ívelni ebben a negatív spirálban, könnyen belecsúszhatunk egy olyan mentális túszhelyzetbe, ami végleg tönkreteheti párkapcsolatunkat. Az összezártság és a megszokott ingerek hiánya miatt most minden nagyon gyorsan történik, nagyon hirtelen és nagyra nőhetnek az indulatok, ezért most kell csak igazán tennünk azért, hogy a karantén végén ne a szakítók és elválók csoportjába tartozzunk.
A párkapcsolati és családi mediáció éppen az ilyen akut helyzetekre nyújt megoldást, hiszen a konfliktusok forrása jól körülhatárolható. Az Umathum Mediátor Irodában online is vállalunk mediációt. Munkatársaink közül többen nyújtanak kedvezményes vagy ingyenes segítséget, hogy a lehető legtöbb bajban lévőhöz eljuthassanak a békés hétköznapok. Ha magán a helyzeten nem is tudunk változtatni, a helyzetre adott reakciónkon igen, most pedig nagyobb szükség van erre, mint valaha!
ADÓELJÁRÁSI JOGSZABÁLYOK (Art., Air., Avt.) MAGYARÁZATA
Art., Air., Avt. szabályainak gyakorlati értelmezése paragrafusról paragrafusra
ÚJ KÉZIKÖNYV!!!
Szerző: Dr. Kovács Ferenc
Formátum, terjedelem: B/5-ös formátum, 456 oldal
Megjelenés: 2024. április vége
Kedvezményes ár 2024. szeptember 30-ig:
22.900 Ft + áfa helyett 19.900 Ft + áfa