Szerző(k): Dubravecz Gyöngyvér | 2023.05.11 | Mediáció
„A veszekedés halálos” – mondta dr. Bruce Lipton amerikai sejtbiológus, tavaly októberben magyarországi előadása során. Elmesélte, hogy a párjával való megismerkedése után két héttel nagyon összevesztek. Ettől mindketten rettenetesen érezték magukat, úgyhogy megegyeztek: soha többé nem veszekednek. Ennek idestova huszonvalahány éve és azóta is boldogan élnek együtt.
Mediációs ülésen gyakran mondják értelmes, intelligens emberek is, hogy egy kis verbális bántalmazás minden kapcsolatba belefér. Hogy anélkül nincs is kapcsolat. Szerintük. Ők nem akarnak békés kapcsolatot. Olyan kapcsolatot akarnak, amiben sok a veszekedés. Ennek oka lehet gyerekkori minta, ezt látták a szüleiktől és úgy érzik, a veszekedős korszak minden házasságban eljön, úgy érzik, ez normális. Lehet oka a személyiségük, szükségük van a magas adrenalinszintre, szükségük van arra, hogy állandóan feszültséget generáljanak maguk körül.
Megjelent a friss ECOVIS HUNGARY LEGAL HÍRLEVÉL
Benne kiemelt témánk: Duplájára emelkedett az apaszabadság időtartama
További aktuális híreket olvashat előadásainkról és a legújabb cikkeket Bányajog és Közbesz blogjainkból.
Fontos, hogy ne keverjük össze a vitát a veszekedéssel. Egy vita során a résztvevők kulturált hangnemben, érvekkel próbálják meggyőzni egymást saját álláspontjukról – ez jó dolog.
A vitával ellentétben a veszekedés során a pár oda sem figyel egymás érveire, inkább támadják, kritizálják egymást. A hangnem gyakran agresszív, ellenséges, indulatos. Sokszor a cél a másik leminősítése, önértékelésének csökkentése, önbizalmának megtépázása.
A sok veszekedés egy házasságban számos fizikai és mentális egészségügyi hatással járhat.
Kutatások kimutatták, hogy azok az emberek, akik gyakran veszekednek a párjukkal, nagyobb valószínűséggel szenvednek szívbetegségektől, mint azok, akik nem. A folyamatos stressz, a harag és az aggodalom, amelyek az állandó konfliktusokból adódnak, az artériák szűkülését és az erek elmeszesedését okozhatják, amelyek növelik a szívbetegségek kockázatát. Az állandó harc és feszültség miatt az agyban olyan hormonok szabadulnak fel, amelyek hosszú távon károsak. Magasabb szintű stressz, depresszió és szorongás tapasztalható. A jó házasságban élők magasabb életkorra számíthatnak.
A Harvard Egyetemen az eddigi leghosszabb, 75 éven át tartó, több mint 700 ember életét vizsgáló kutatásból kiderült, hogy mi a hosszú, boldog, egészséges élet titka. Meglepő módon nem a hírnév vagy a pénz, hanem egyértelműen a kapcsolataink minősége. Kiderült, hogy egy szeretet nélküli, veszekedéssel teletűzdelt házasság rosszabb hatással van az egészségre, mint egy válás.
Az 1938-ban kezdődő, 19 év körüli fiatalokkal indított kutatás végére, 70 év múlva, azok váltak a legboldogabb nyugdíjassá, akik tudtak kire támaszkodni, akiket körülvett emberi védőháló. Ezt a védőhálót mi szőjük, mi vagyunk a felelősek érte. Ha elszakad, ha gondok adódnak, ha nem tudjuk a konfliktusainkat mi magunk megoldani, érdemes mediátort felkeresni. Legyen szó házastársi, rokoni, családi, baráti vagy munkatársi kapcsolatokról.
Mark Twain mondta: „Az élet olyan rövid, hogy nincs benne idő veszekedésre, bocsánatkérésre, megbánásra, számonkérésre. Csak a szeretetre van idő, és ha szabad így kifejezni magam, csak egy pillanat van rá.”
ADÓELJÁRÁSI JOGSZABÁLYOK (Art., Air., Avt.) MAGYARÁZATA Szerző: Dr. Kovács Ferenc Kedvezményes ár 2024. szeptember 30-ig:
Art., Air., Avt. szabályainak gyakorlati értelmezése paragrafusról paragrafusra
ÚJ KÉZIKÖNYV!!!
Formátum, terjedelem: B/5-ös formátum, 456 oldal
Megjelenés: 2024. április vége
22.900 Ft + áfa helyett 19.900 Ft + áfa
A jó élethez vezető út tehát jó kapcsolatokkal van kikövezve, s a kapcsolatok minőségének javításán sokat segíthet a mediáció.