Bánatpénz a 14 napos elállás esetére?

Szerző(k): Dr. Farkas Márton | 2020.11.05 | Fogyasztóvédelem és e-kereskedelem

A webshopon keresztül történő értékesítési szabályok mindenki által jól ismert eleme a fogyasztó 14 napon belüli elállási joga, amely az abból fakadó kockázat minimalizálását célozza, hogy a vásárlónak nem adódik lehetősége a megvásárolt termék személyes ellenőrzésére és kipróbálására a vásárlást megelőzően.

Reményeink szerint legalább ennyire jól ismert a tárgykört elsődlegesen szabályozó 45/2014. (II.26.) Kormányrendelet azon szabálya is, miszerint a vállalkozásnak legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított 14 napon belül vissza kell térítenie a vásárló által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget, ideértve a szerződés teljesítésével felmerült költségeket (pl. szállítási díj) is. A vásárlónak tehát alapvetően a visszaküldéssel járó költségeket kell csak viselnie, a kiszállítás díja nem hárítható rá.

A távollevők közötti szerződések világán kívül bevett szerződéses gyakorlat az ún. bánatpénz kikötése, amit az elállási jogával élő szerződő fél köteles megfizetni egyfajta kompenzációként a szerződés meghiúsulásáért. Figyelemmel arra, hogy a bánatpénz meghatározása a felek szerződéses közös megegyezésével történik, felmerülhet az az ötlet, hogy a webshop saját ÁSZF-jében rögzíthet-e egy előre meghatározott összeget (pl. a szállítási díjjal egyezően) bánatpénzként arra az esetre, ha a 14 napos elállás következtében elesik a vásárló által megfizetett vételártól? Elbírja ezt a kreativitást a szerződési szabadság alapelve?

A kérdés megválaszolásához először is vissza kell térnünk a Ptk.-nak az elállási jog létrehozására vonatkozó előírására, amely szerint az elállási jog vagy jogszabálynál vagy szerződésnél fogva illetheti meg az arra jogosultat. A fenti példában említett esetben az elállási jog a hivatkozott Kormányrendeletből, mint jogszabályból ered, függetlenül attól, hogy adott esetben a webshop saját ÁSZF-jében megismétli az ott rögzített elállási szabályokat.

A bánatpénzzel kapcsolatban viszont a Ptk. 6:213. § (2) bekezdése kifejezetten akként fogalmaz, hogy annak fizetése a felek által kikötött – tehát szerződésen alapuló – elállási joghoz kapcsolódhat. Ezen szabály helyes értelmezése szerint tehát jogszabályon alapuló elállási jog gyakorlásának feltételeként a felek nem állapodhatnak meg bánatpénzben, az ilyen rendelkezés jogszabályba való ütközése miatt semmisnek tekintendő.

A bánatpénz szabályozásának alapvető célja ugyanis abban rejlik, hogy a szerződés megkötését követően a megállapodásban foglaltak teljesítésében okkal bízó szerződéses felet némiképp kártalanítsa a teljesítés elmaradásáért. Ezzel szemben a Kormányrendelet által szabályozott 14 napos elállási jog gyakorlatilag egy próbaidőszakot biztosít a vásárló részére, amelynek lejártáig egy függő jogi helyzet áll fenn, amellyel az ilyen szerződést kötő vállalkozásnak alapvetően kalkulálnia kell, így számára kompenzáció megfizetésének biztosítása sem indokolt.

Ráadásul a jogszabály által ingyenesként biztosított elállási jog gyakorlásáért bármiféle ellentételezés kikötése – függetlenül attól, hogy bánatpénzként, kártalanításként vagy egyéb jogcímen szerepel az ÁSZF-ben – meglátásunk szerint alapvetően kimeríti a tisztességtelen általános szerződési feltételekre vonatkozó általános törvényi tilalmat is, így annak semmissége ebből a szempontból is megállapíthatónak mutatkozik.

Mielőtt a fentiekben bemutatott szabályokat egy legyintéssel elintéznénk – mondván komoly anyagi kockázata annak sincs, ha a megfizetett bánatpénzt végül vissza kell adni a vásárlónak –, érdemes tisztában lenni azzal is, hogy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatként fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatását is kockáztatjuk egy ilyen ötlet alkalmazásával.

A blogcikk tájékoztató jelleggel készült, nem minősül egyedi ügyre alkalmazható hivatalos jogi véleménynek vagy jogi állásfoglalásnak. Az Ecovis Hungary Legal a jelen blogcikk egyedi ügyben történő felhasználásáért a jogi felelősségét kizárja.