Fizettem! De mire?!

Szerző(k): Dr. Hortobágyi Sándor , Dr. Török Ingrid | 2019.04.25 | Követeléskezelés

Legtöbbünk számára ismerős szituáció az, amikor valamilyen tartozást meg kell fizetnünk a jogosult részére. Nem kell egyből valami „vad dologra” gondolni, egy banki kölcsön, egy autó törlesztőrészlete is ilyen tartozás lehet. De természetesen a kevésbé jó szájízű tartozások is ide tartoznak, mint például egy felmondott hitel, amit velünk szemben érvényesítenek vagy egy követeléskezelőnek átadott, netán eladott összeg stb.

A pénzvisszafizetéssel (avagy a pénz megfizetésével) kapcsolatban azonban nem árt, ha ügyelünk néhány szabályra, így könnyen elkerülhetjük a későbbi jogvitákat.

Előszöri is fontos tisztáznunk, hogy mi számít a pénztartozás megfizetésének, mikortól beszélhetünk tényleges megfizetettségről.

Pénztartozás megfizetése akkor számít teljesítettnek, amikor készpénztartozás esetén a pénzt a jogosult átvette, egyéb esetben pedig a jogosult fizetési számláján jóváírták. Mikor lehet ennek jelentősége? Ha például napi kamatozású ügyletben vagyunk érintettek, vagy valamiféle szankciót érvényesítenek velünk szemben, ami szintén napi elszámolású (pl. napi kötbér), úgy jogvitát generálhat az, ha a banki tranzakciókra megállapított banki napi időkorlátot túllépve indítjuk el az utalást, de a jogosultnak az csak másnap lesz a számláján jóváírva. Ez esetben bizony a jogosult a másnapi díjra/kamatra jogosult lesz.

Megjelent a friss ECOVIS HUNGARY LEGAL HÍRLEVÉL

Benne kiemelt témánk: Duplájára emelkedett az apaszabadság időtartama

További aktuális híreket olvashat előadásainkról és a legújabb cikkeket Bányajog és Közbesz blogjainkból.

Felmerül a kérdés, hogy a pénztartozást hol és milyen pénznemben kell megfizetni. Egyéb megállapodás hiányában a pénztartozást, a kötelem keletkezésének helyén – azaz, ahol a pénzt átvettük – kell teljesíteni, miden egyéb esetben a kötelem keletkezésnek idejében a jogosult fizetési számláját vezető bank telephelyén kell teljesíteni a tartozást.

Ha már a helyet és az időt tisztáztuk, nem árt a pénznemre is rávilágítani. A pénztartozást alapvetően a teljesítés helyén és idején érvényben lévő pénznemben kell megfizetni. Abban az esetben, hogyha a tartozás más pénznemben teljesítendő, a teljesítése helye szerinti jegybank által meghatározott árfolyamon kell átváltani.

Mi történik akkor, ha nem a teljes tartozást fizetjük meg? Ebben az esetben ügyeljünk arra, hogy a megfizetett összeg elsősorban nem a tőkére kerül majd elszámolásra, hanem 1) a költségekre, 2) a kamatokra, majd 3) a főtartozásra.

Mit is jelent ez? Gyakori hiba részteljesítők esetében, hogy látnak egy kimutatást, amelyen szerepel tőke, kamat, mindenféle – egyébként jogszerű – költség stb. és megfizetik a tőkének megfelelő összeget vagy annak egy részét. Mindezt azért, hogy a tőketartozás (legalább részben) rendezve legyen, mert így további kamatozás nem lesz a rendezett rész után, a költségek meg majd szépen apadnak a további teljesítésekkel. A kamattal kiváltképpen nem szokás számolni. Ez sajnos hiba! Részteljesítés esetén az elszámolási sorrend a fentiek szerint alakul, azaz első körben a költségekre, ha ez nincs, vagy már rendeztük, akkor a kamatra lesz elszámolva az összeg, a tőke mint jogcím megmarad(hat)! Így előfordulhat olyan eset is, hogy hiába fizettük már meg a tartozásunk (pontosabban: a tőketartozásnak megfelelő összeg) bizonyos részét, az ugyanannyi marad. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben a befizetés nem vész el, nem sinkófálja el a jogosult, de jogszerűen számolja el a befizetést a költségekre és a kamatra.

Ingatlanok és Építőipari ügyletek ÁFA-ja és számlázása 2024

ADÓELJÁRÁSI JOGSZABÁLYOK (Art., Air., Avt.) MAGYARÁZATA
Art., Air., Avt. szabályainak gyakorlati értelmezése paragrafusról paragrafusra
ÚJ KÉZIKÖNYV!!!

Szerző: Dr. Kovács Ferenc
Formátum, terjedelem: B/5-ös formátum, 456 oldal
Megjelenés: 2024. április vége

Kedvezményes ár 2024. szeptember 30-ig:
22.900 Ft + áfa helyett 19.900 Ft + áfa


Megrendelés ITT>>

Különösen nehéz a helyzet akkor, amikor végrehajtás folyik ellenünk, mivel az eljáró végrehajtót – az általános jogi költségeken felül – sikerdíj illeti meg a befolyt összegek után, amit a jogosult sokszor meg sem kap. Azaz befizetünk 30 000 forintot, de ebből a jogosult csak 27 000 forintot fog megkapni (a különbözetet a végrehajtó jutalék címen magánál tartja), és azt a 27 000 forintot is elsősorban egyéb költségekre és kamatra fogják elszámolni. Azonban ez így jogszerű, akkor is, ha kedvezőtlen ránk nézve.

Jelzem végül, hogy a pénzkövetelés kiegyenlítésére nem kizárólag a pénz megfizetése az egyetlen mód, hanem a Ptk. más lehetőségeket is felsorol, úgy mint a beszámítás, amiről részletesebben itt olvashatnak. Sajátos teljesítési esetként tünteti fel a törvény a bírósági és közjegyzői letétet, valamint a harmadik személy által történő teljesítést. Mostani cikkünkben azonban a pénztartozás megfizetésnek szabályait vettük górcső alá.

Érdemes tehát a fenti feltételeket átvizsgálni, így elkerülhetőek lesznek a későbbiekben felmerülő mindennemű félreértések.

Amennyiben követelésével/tartozásával kapcsolatban jogi kérdései merülnének fel, keresse bátran az ECOVIS HUNGARY LEGAL csapatát! Készséggel állunk rendelkezésére.

A blogcikk tájékoztató jelleggel készült, nem minősül egyedi ügyre alkalmazható hivatalos jogi véleménynek vagy jogi állásfoglalásnak. Az Ecovis Hungary Legal a jelen blogcikk egyedi ügyben történő felhasználásáért a jogi felelősségét kizárja.

Dr. Hortobágyi Sándor

Dr. Hortobágyi Sándor
Ecovis Hungary Legal
Ügyvéd | Partner
Bihary, B. Szabó, Jean, Zalavári és Társai Ügyvédi Iroda
sandor.hortobagyi@ecovis.hu
A szerző szakmai profilja