Szerző(k): Dr. Hortobágyi Sándor | 2018.06.21 | Követeléskezelés
Mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező személyek esetében egyre sűrűbben találkozunk olyan esetekkel, amikor a mozgáskorlátozott személy egyáltalán nem, vagy nem jó helyre teszi ki az igazolványát az autóba, megbüntetik, és utólag akarja a büntetést annulálni az igazolvány bemutatásával.
Sajnos azonban ez nem ilyen egyszerű, és az alábbiakat kell figyelembe venni.
A fővárosi parkolási rendelet akként szól, hogy a mozgáskorlátozott kedvezményt akkor kell alkalmazni, ha „a mozgásában korlátozott személy eredeti és érvényes parkolási igazolványát a gépjármű első szélvédője mögött úgy helyezték el, hogy előlapja az érvényesség és a jogosultság ellenőrzése céljából teljes egészében látható.”
A fenti szabályból kiolvasható, hogy 1) az igazolványt ki kell rakni az autóban, mégpedig 2) az első szélvédő mögé, úgy, hogy a teljes előlap látható legyen.
Amennyiben tehát a mozgáskorlátozott személy otthon hagyta az igazolványát, nem lehet utólagosan bemutatni azt, mint egy BKK-bérletet, mert a jelenlegi szabályozás erre nem ad lehetőséget. De továbbmegyünk: ha ki van rakva az igazolvány, de nem az első szélvédő mögé, akkor is meg kell fizetni a parkolási bírságot. Több másodfokú bírósági döntés is van, amely ezt a jogalkalmazást megerősítette. Például egy esetben a mozgáskorlátozott személy az anyósülésre tette ki az igazolványt, a másikban pedig a hátsó ablakba; mindkét esetben jogosnak ítélte a bíróság a pótdíj kiszabását.
ADÓELJÁRÁSI JOGSZABÁLYOK (Art., Air., Avt.) MAGYARÁZATA
Art., Air., Avt. szabályainak gyakorlati értelmezése paragrafusról paragrafusra
ÚJ KÉZIKÖNYV!!!
Szerző: Dr. Kovács Ferenc
Formátum, terjedelem: B/5-ös formátum, 456 oldal
Megjelenés: 2024. április vége
Kedvezményes ár 2024. szeptember 30-ig:
22.900 Ft + áfa helyett 19.900 Ft + áfa
Egyetlen esetkör van, amikor a mozgáskorlátozott személy mentesülhet: ha 1) kirakta az igazolványát 2) az első szélvédő mögé, de 3) az valamiért nem teljes terjedelemben olvasható/látható. Ez az egyetlen ok, amelynek fennállta esetén utólagosan bemutatható az igazolvány.
Ha tehát otthon hagytuk az igazolványt, vegyünk parkolójegyet, mert pár száz forint sokkal olcsóbb tanulópénz, mint a temérdek bírság. S azért azt is lássuk be, hogy csak történt mulasztás a jogosult részéről, amit viszonylag minimális következménnyel orvosolni lehet.
Lehet vitatkozni ezen szabályrendszer igazságosságán, okszerűségén, de a jogszerűségén semmiféleképpen sem, mert jelenleg ez a hatályos szabályozás. Vigyázzunk tehát és figyelmeztessük ismerőseinket is a helyes eljárásra!
A blogcikk tájékoztató jelleggel készült, nem minősül egyedi ügyre alkalmazható hivatalos jogi véleménynek vagy jogi állásfoglalásnak. Az Ecovis Hungary Legal a jelen blogcikk egyedi ügyben történő felhasználásáért a jogi felelősségét kizárja.