Korlátozza szomszédja agymenéseit!

Szerző(k): Dr. Hortobágyi Sándor | 2018.05.10 | Ingatlan

Különösen jó érzéssel tölt el a jelen cikk megírása, két szempontból is. Az egyik, hogy a legjobb barátomnak tudtam segíteni egy korábbi társasházi szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) megírásával. A másik, hogy annak tartalma három év pereskedés után kiállta a jogszerűség próbáját kúriai szinten is, és a bírói határozatnak vannak fontos, mondhatni, precedens értékű megállapításai. Pedig voltak kétségeim…

Történt ugyanis, hogy ebben az SZMSZ-ben, a házirend részben az alábbiak szerint óhajtotta a társasház korlátozni az állattartást: „Lakásonként egy kutya és egy macska, vagy két macska, vagy két közepes testű kutya tartható.” Mindezt annak apropóján, hogy egy 11 lakásos társasház egyik, 39 négyzetméteres lakásában egy lakó 8-11 kutya (!) tartását, és annak minden velejáróját teljesen rendben valónak tartotta.

Nem voltam benne biztos, hogy ez a korlátozás nem lesz-e túl feszes a törvényesség őrei előtt és hogy mennyiben fog konkurálni a tulajdonjogból fakadó jogosítványokkal, a kisebbségvédelemmel – különösen ebben a mai, nagyon érzékeny, néha a józan ész ellenében ható jogalkalmazásban.

INGATLANOKKAL KAPCSOLATOS ÁFA-SZABÁLYOK 2019 – Konferencia

Ingatlanszabályok alkalmazása a közösségi jog tükrében
Időpont: 2019. január 24., csütörtök
Előadók:  Dr. Csátaljay Zsuzsanna

Ár: 29.900 Ft helyett 20.930 Ft
RÉSZLETEK ÉS JELENTKEZÉS

Hála az égnek, győzött az ésszerűség; a Kúria döntése a következőképpen foglalható össze:

  • A társasházi SZMSZ-ekben, házirendben a külön tulajdonnal kapcsolatban minden, a társasház rendjét fenntartó/nyugalmát zavaró, a társasházi együttélés valamennyi élethelyzetére vonatkozó magatartás szabályozható.
  • A külön tulajdon használatára ugyan előzetes engedélyt nem lehet előírni, de azt szabályozni lehet, hogy egy tulajdonos az adott tevékenységet milyen keretek között végezheti.
  • A jogszabályi kereteknél szigorúbb normák is elfogadhatók.
  • Az SZMSZ-ben foglalt korlátozásból eredő sérelem csak akkor orvosolható, ha az szükségtelennek, aránytalannak mutatkozik a többség javára jelentkező előnnyel szemben.

Nincs különösebb jelentősége, hogy a konkrét ügyben kutyatartásról volt szó, bár elég sok társasházban lehet neuralgikus pont az állattartás kérdése. Lehet, hogy az Ön szomszédja holnap azt találja ki, hogy körfűrészgépekről készít otthon tesztvideókat a Youtube-ra, vagy a szomszéd fia kezd  elektromosgitár-tanulásba, mert meglátta a TV-ben a felhívást a következő tehetségkutató műsorba.

Bármi is legyen, a józan, ésszerű, korrekt és a nyugalmas együttélést biztosító szabályok megalkotása bírói védelmet élvez! Az Ön társasházának van jó SZMSZ-e?

Ingatlanok és Építőipari ügyletek ÁFA-ja és számlázása 2024

ADÓELJÁRÁSI JOGSZABÁLYOK (Art., Air., Avt.) MAGYARÁZATA
Art., Air., Avt. szabályainak gyakorlati értelmezése paragrafusról paragrafusra
ÚJ KÉZIKÖNYV!!!

Szerző: Dr. Kovács Ferenc
Formátum, terjedelem: B/5-ös formátum, 456 oldal
Megjelenés: 2024. április vége

Kedvezményes ár 2024. szeptember 30-ig:
22.900 Ft + áfa helyett 19.900 Ft + áfa


Megrendelés ITT>>

A blogcikk tájékoztató jelleggel készült, nem minősül egyedi ügyre alkalmazható hivatalos jogi véleménynek vagy jogi állásfoglalásnak. Az Ecovis Hungary Legal a jelen blogcikk egyedi ügyben történő felhasználásáért a jogi felelősségét kizárja.

Dr. Hortobágyi Sándor

Dr. Hortobágyi Sándor
Ecovis Hungary Legal
Ügyvéd | Partner
Bihary, B. Szabó, Jean, Zalavári és Társai Ügyvédi Iroda
sandor.hortobagyi@ecovis.hu
A szerző szakmai profilja