Szerző(k): Dr. Jean Kornél , Dr. Vizsy Gábor | 2021.05.27 | Ingatlan
Ahogy azt a korábbi cikkünkben fejtegettük, a két Családi Otthonteremtési Kedvezménnyel (CSOK) foglalkozó rendeletet a Kormány módosította a 686/2020. (XII. 29.) Korm. rendelettel. Ennek következtében több újdonság is napvilágra került, többek között változtak a tetőtér-beépítésre vonatkozó feltételek.
Fontos rögzíteni, hogy 2021. január 1-je előtt is elérhető volt az állami támogatás tetőtér-beépítésre, ezt azonban csak akkor lehetett igénybe venni, ha a tetőtérben több önálló (!) lakás került kialakításra. Ez a szabályozás a többlakásos társasházak kihasználatlan tetőterének beépítését szorgalmazta, azonban az önálló családi házak tetőterének beépítésére kizárólag a használt lakásra vonatkozó CSOK összegét lehetett igényelni. Azért jelent tehát újdonságot az év elejétől hatályos szabályozás, mert az kifejezetten a tetőtér-beépítéssel kialakított ún. többgenerációs családi házak kivitelezéséhez nyújt a korábbiaknál nagyobb anyagi segítséget.
Megjelent a friss ECOVIS HUNGARY LEGAL HÍRLEVÉL
Benne kiemelt témánk: Duplájára emelkedett az apaszabadság időtartama
További aktuális híreket olvashat előadásainkról és a legújabb cikkeket Bányajog és Közbesz blogjainkból.

A 16/2016. (II. 10.) Korm. rendelet az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó lakáscélú támogatás részletszabályait rendezi. A rendelet értelmében a tetőtér-beépítésre állami támogatás akkor vehető igénybe, ha a család többgenerációs otthont hoz létre, vagyis, ha ugyanabban az épületben egy család több generációja él egyszerre. Ennek megvalósításához egy teljesen különálló lakrészt kell kialakítani, mégpedig tetőtér-beépítéssel vagy emelet-ráépítéssel.
Lényeges feltétel, hogy egy új, kizárólagos használati joggal érintett, lépcsőházból vagy szabadlépcsőn megközelíthető, külön bejárattal rendelkező lakás jöjjön létre. További fontos feltétel, hogy az újonnan épített lakásban csak a támogatott személy szerezhet tulajdont. Házaspár, illetve élettársak igénylése esetén a lakásban mindkét félnek – bármilyen arányban – az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzett tulajdonjoggal kell rendelkeznie.
A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVE MAGYARÁZATA 2023
Az Mt. és a Ptk. munkaviszonyra vonatkozó szabályai
Itt az utóbbi évek legjelentősebb Munka Törvénykönyve módosítása!!!
Bővített kiadás magyarázatokkal, az ítélkezési gyakorlatból vett példákkal és a Kúria joggyakorlat-elemző csoportjainak értelmezésével
Szerzők: Dr. Horváth István, Dr. Szladovnyik Krisztina
Formátum, terjedelem: B/5-ös formátum, 600 oldal
Megjelenés: 2023. március 20.
Megrendelés ITT>>
A rendelet további feltételként szabja, hogy a tetőtér-beépítéssel vagy emeletráépítéssel létrehozott új lakásnak rendelkeznie kell konyhával, fürdőszobával és lakótérrel, emellett a földszinti és a tetőtéri lakásnak nem lehet ugyanaz a tulajdonosa, jellemzően az alsó szinten a nagyszülők élnek, és az az ő tulajdonukat is képezi. Egyebekben a tetőtér-beépítéssel vagy emelet-ráépítéssel létrehozott új lakásra igénybevehető CSOK-ra az épített új lakásra vonatkozó szabályokat kell alkalmaznunk, azaz például a támogatás összege is megegyezik a két esetben.
Amennyiben többgenerációs ingatlan kialakításán töri a fejét vagy elakadt a szabályozás útvesztőjében, kollégáink szívesen állnak rendelkezésére, akár tanácsadásról, akár szerződésszerkesztésről legyen szó.
A blogcikk tájékoztató jelleggel készült, nem minősül egyedi ügyre alkalmazható hivatalos jogi véleménynek vagy jogi állásfoglalásnak. Az Ecovis Hungary Legal a jelen blogcikk egyedi ügyben történő felhasználásáért a jogi felelősségét kizárja.