Szülői felügyelet tartalma I. – A gyermek nevének meghatározása

Szerző(k): Dr. Jean Kornél , Dr. Demény Zoltán | 2020.09.10 | Minden egyéb, ami érdekelheti

A Ptk. értelmében a gyermek nevének meghatározása a szülői felügyeleti jogok egyik részjogosítványa. Mind a gyermek nevének meghatározása, mind annak megváltoztatása különleges súlyú jog, illetve kötelezettség, hiszen ezt a jogot az a szülő is gyakorolhatja, akit egyébként a szülői felügyeleti jogok összességükben nem illetnek meg. Ez azzal áll összefüggésben, hogy a gyermek nevének meghatározása a Ptk. szerint a gyermek sorsát érintő lényeges kérdések közé tartozik, amelyről a külön élő szülőknek közösen kell dönteniük. A szülők megállapodásának hiányában a gyermek nevéről a gyámhatóság dönt.

A gyermek – szüleinek megállapodása szerint – apjának vagy anyjának születési vagy házasságkötéssel szerzett családi nevét viseli. Ha a szülők nem kötöttek házasságot, a gyermek nem viselheti az anyja más személlyel kötött házassága folytán viselt nevét, ha azt az anya a házasságra utaló toldással viseli. A gyermek családi névként szüleinek összekapcsolt családi nevét is viselheti, akkor is, ha a szülők a házasságkötés után családi nevüket nem kapcsolták össze vagy a szülők nem kötöttek házasságot. A gyermek családi neve legfeljebb kéttagú lehet.

Megjelent a friss ECOVIS HUNGARY LEGAL HÍRLEVÉL

Benne kiemelt témánk: Duplájára emelkedett az apaszabadság időtartama

További aktuális híreket olvashat előadásainkról és a legújabb cikkeket Bányajog és Közbesz blogjainkból.

A házasságban élő szülők valamennyi, a házasság fennállása alatt született közös gyermekének kizárólag azonos családi neve lehet, kivéve, ha a szülők a házasság fennállása alatt családi nevüket módosították. Közös házassági nevet viselő házastársak gyermeke a szülők közös házassági nevét viselheti. Ha a szülők egyike viseli házassági névként kettőjük összekapcsolt családi nevét, a gyermek – a szülők megállapodása alapján – a másik szülő házasságra utaló toldást nem tartalmazó nevét vagy a szülők összekapcsolt családi nevét viseli.

A törvény szabályozza azt az esetet is, amikor az apai jogállás betöltetlen. Ha nincs olyan személy, akit a gyermek apjának kell tekinteni, a gyermek az anyja születési vagy házasságkötéssel szerzett családi nevét viseli, kivéve, ha az anya a férje teljes nevét vagy családi nevét a házasságra utaló toldással viseli.

Az anya a gyámhatóságnál kezdeményezheti, hogy a születési anyakönyvbe kiskorú gyermeke apjaként képzelt személyt jegyezzenek be. Az anya a képzelt személy apaként való bejegyzésére irányuló eljárás során dönthet arról, hogy a gyermek a továbbiakban a képzelt apa családi nevét viseli. Erre vonatkozó nyilatkozata hiányában a gyermek az anya családi nevét viseli tovább.

Ha nincs olyan személy, akit a gyermek apjának kell tekinteni, a gyermek a nagykorúvá válását követően kérheti, hogy a születési anyakönyvbe – ha arra korábban nem került sor – apjaként képzelt személyt jegyezzenek be, és kezdeményezheti a korábban bejegyezett képzelt apa nevének törlését is. Ebben az esetben arról is nyilatkozhat, hogy a továbbiakban viselni kívánja-e a képzelt apa családi nevét. A gyermek utónevét a szülők határozzák meg.

A gyámhatóság állapítja meg a gyermek nevét, ha a szülői felügyeletet közösen gyakorló szülők a gyermek családi és utónevének meghatározásával kapcsolatos megállapodásukat a gyámhatóság felhívásától számítva harminc napon belül nem jelentik be, vagy a gyermek mindkét szülője ismeretlen. A gyámhatóság állapítja meg a gyermek utónevét, ha a szülői felügyeleti jogot az a szülő gyakorolja, aki az anyakönyvvezető vagy a gyámhatóság felhívása ellenére a gyermek utónevét – a felhívás közlésétől számított harminc napon belül – nem határozza meg.

Amennyiben családjoggal kapcsolatos kérdése van, és hatékony megoldására van szüksége, keresse bizalommal az Ecovis Hungary Legal jogi szakértőit!

Ingatlanok és Építőipari ügyletek ÁFA-ja és számlázása 2024

ADÓELJÁRÁSI JOGSZABÁLYOK (Art., Air., Avt.) MAGYARÁZATA
Art., Air., Avt. szabályainak gyakorlati értelmezése paragrafusról paragrafusra
ÚJ KÉZIKÖNYV!!!

Szerző: Dr. Kovács Ferenc
Formátum, terjedelem: B/5-ös formátum, 456 oldal
Megjelenés: 2024. április vége

Kedvezményes ár 2024. szeptember 30-ig:
22.900 Ft + áfa helyett 19.900 Ft + áfa


Megrendelés ITT>>

A blogcikk tájékoztató jelleggel készült, nem minősül egyedi ügyre alkalmazható hivatalos jogi véleménynek vagy jogi állásfoglalásnak. Az Ecovis Hungary Legal a jelen blogcikk egyedi ügyben történő felhasználásáért a jogi felelősségét kizárja.

Dr. Jean Kornél

Dr. Jean Kornél
Ecovis Hungary Legal
Ügyvéd | Irodavezető equity partner
Bihary, B. Szabó, Jean, Zalavári és Társai Ügyvédi Iroda
kornel.jean@ecovis.hu
A szerző szakmai profilja