Ha a továbbtanuló nagykorú gyermek kellő indok nélkül megszakítja kapcsolatát elvált édesapjával, érdemtelenné válhat a gyermektartásra

Szerző(k): Dr. Jean Kornél Dr. Demény Zoltán | 2021.01.28 | Minden egyéb, ami érdekelheti

A Kúria az EBH2019. P.3. sz. határozatában részletesen foglalkozott a továbbtanuló nagykorú gyermek tartásra való jogosultságát kizáró egyik okkal, az érdemtelenséggel. E szerint a nagykorú gyermek érdemtelen a tartásra akkor is, ha a tartásra kötelezettel kellő indok nélkül nem tart kapcsolatot.

A Kúria elvi éllel erősített meg, hogy a kellő indok jogi fogalmának tartalma a gyermek életét jelentősen befolyásoló vagy arra kiható valós és súlyos érdeksérelem, azt a szubjektíven súlyosnak megélt, de valójában vélt sérelmek nem alapozhatják meg. Az érdemtelenség kimentésére alkalmas kötelezetti magatartásnak olyan súlyúnak kell lennie, amely valóban alapos indokát adja a tartást igénylő gyermek közömbösségének.

A döntés alapját képező eljárásban az édesapa a gyermektartásdíj fizetési kötelezettségének megszüntetését kérte arra hivatkozással, hogy a gyermek tartásra érdemtelen. Alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozással, hogy a gyermek érdekében felhozott érvek szerint a gyermek a tartásra kötelezett apja viselkedése – az őt érintő negatív megjegyzések, a pályaválasztással kapcsolatos kifogás, a gyermek igényének figyelmen kívül hagyása, a féltestvérével való összehasonlítás, kapcsolattartásokon kialakult kényelmetlen és kellemetlen szituációk – miatt 2012 óta nem tartja vele a kapcsolatot. A korábbi harmonikus kapcsolat nem állt helyre, a gyermek az édesapától elhidegült. Hivatkozás történt továbbá arra, hogy a gyermek az átlagosnál érzékenyebb, kiemelt figyelmet és törődést igényel, a szülők válása és feszült viszonya pszichésen megterhelte, ezért nem értékelhető kizárólag a gyermek terhére a szülő-gyermek kapcsolat elhidegülése. Ezzel egyidejűleg a gyermek iskolai elfoglaltsága, az érettségire és a felvételire való felkészülés miatt megnőtt. Az eltávolodást tovább mélyítette, hogy az édesapa a szalagavató főpróbáján nem jelent meg. A gyermek az átlagnál érzékenyebb, egyik külföldi útjáról pánikproblémák miatt idő előtt hazajött, az érettségi és a felvételi időszaka fokozott megterhelést jelentett számára. A ballagás után az édesapa azért nem kereste a gyermeket, mert ígérete ellenére nem hívta fel.

A Kúria döntése során abból indult ki, hogy a Ptk. általános jelleggel szabályozza a nagykorú személy rokontartásra való érdemtelenségének esetét, mivel a jogosult már fel tudja mérni, milyen magatartást kívánatos tanúsítania azzal a rokonával szemben, akitől tartását ingyenesen elvárja. Ezt az általános szabályt a Ptk. a nagykorú továbbtanuló gyermekre kibővíti és önálló normaként fogalmazza meg, hogy a nagykorú gyermek akkor is érdemtelen a tartásra, ha a tartásra kötelezettel kellő indok nélkül nem tart kapcsolatot.

A Kúria utalt a XIX. számú Polgári Elvi Döntésre, amely alapján a nagykorú gyermektől elvárható a társadalom általános erkölcsi felfogásával összhangban álló magatartás. Így elvárható tőle, hogy szülőjével szemben ne csupán a tartás iránti követelményt támasszon, hanem életkorára és belátási képességére tekintettel a családi kapcsolatnak megfelelő magatartást tanúsítson. A nagykorú gyermek rendelkezik olyan belátási képességgel, amelynek birtokában fel kell ismernie, hogy a róla nagykorúsága idején vagyoni szempontból gondoskodó szülőjéhez közeli kapcsolat fűzi, mert tartási iránti igénye ezen alapul. Az ítélkezési gyakorlat – a tényhelyzet (a kapcsolat hiánya) mellett – azt is vizsgálta, hogy melyik fél magatartása vezetett a gyermek szülővel szembeni közömbösségének kialakulásához, annak oka a gyermek vagy a szülő/szülők korábbi magatartásában keresendő.

A Ptk. 4:220. § (4) bekezdése a továbbtanuló nagykorú gyermek szülővel szembeni magatartásának értékelésekor a hangsúlyt a „kellő indok” jogi fogalmának bevezetésével a gyermektől elvárható magatartásra helyezi. A szigorúbb mérce alkalmazását a nagykorú gyermektől a kapcsolat fenntartása/felvétele iránti elvárhatóság indokolta: a szülőjével szembeni anyagi igénye esetén a kötelezettet ne csupán annak kielégítését biztosító személynek tekintse, hanem vele szemben a vérségi kapcsolatuknak megfelelő magatartást tanúsítson.

A peres eljárásban a fenti jogszabályi rendelkezések alapján az édesapát terhelte annak bizonyítása, hogy a gyermek a tartásra érdemtelen. Míg az alperesre a kimentési ok bizonyítása hárult: a gyermeknek a nagykorúsága elérése után kellő indoka volt a szülőjével való kapcsolat teljes visszautasítására. A Kúria akként foglalt állást a konkrét ügyben, hogy ezt a kimentési okot az alperes nem bizonyította. A Kúria eseti döntéseiben a gyermekkel alacsony életkora óta nem találkozó, vele évtizedig kapcsolatot nem tartó, a gyermeket meg sem ismerő szülői magatartást, a szülőtől történt elköltözésre visszavezethető gyermeki labilis pszichés állapotot, a szülők között a gyermek kiskorúsága alatti folyamatos konfliktus miatt a gyermek élete iránti közömbösséget mutató kötelezetti magatartást, a kötelezettnek a házassági életközösség felbomlását eredményező szerelmi kapcsolata miatt ideggyógyászati kezelésre szoruló és antidepresszánst szedő gyermekkel szembeni viselkedését ítélte olyan, a társadalom általános értékrendjével ellentétes szülő-gyermek viszonynak, amely a kimentési okot megalapozta.

Az adott esetben a gyermek valós és súlyos érdeksérelme nem állapítható meg a Kúria döntése alapján. A gyermek és a szülő közötti – a kiskorúság időtartama alatti – kapcsolattartások konfliktusos jellege (gyámhivatali eljárások, a szülők közötti vita) fel sem merült. A felperes és a gyermek viszonya 17 évig jó és kiegyensúlyozott volt, a házassági életközösség megszűnése utáni helyzetet a szülők kulturáltan, jogi konfliktusok nélkül rendezték. A gyermek négy éven át tanúsított passzív magatartása nem indokolható a 17 és 18 éves életkor között megtörtént eseményekkel. A felelősségteljes élethivatást választó gyermeknek elegendő ideje volt a saját és az édesapa magatartásának végig gondolására, sérelmeinek feldolgozására. Mindezek alapján a Kúria is egyetértett a másodfokú bíróság döntésével, amikor a kellő indok jogi fogalmának értelmezésekor a gyermek – az édesapa magatartásával nem indokolható – passzív magatartását, közömbösségét döntő súllyal értékelte.

Amennyiben családjoggal kapcsolatos kérdése van, és hatékony megoldására van szüksége, keresse bizalommal az Ecovis Hungary Legal jogi szakértőit!

A jelen blogbejegyzés kizárólag általános tájékoztatási célokat szolgál, és nem tekinthető egyedi ügyre vonatkozó hivatalos jogi tanácsadásnak, szakvéleménynek vagy jogi állásfoglalásnak. A szerző(k), valamint a jogado.hu oldalon közzétett tartalmak szerkesztői és közzétevői a bejegyzés bármely konkrét ügyben történő felhasználásából eredő jogkövetkezményekért, illetve esetleges károkért felelősséget nem vállalnak.