Szerző(k): Dr. Bihary Ákos LL.M. , Dr. Pulay Flóra | 2019.09.26 | Munkajog
A női munkavállalók többsége tisztában van azon körülménnyel, hogy a várandóssághoz kapcsolódóan milyen munkajogi védelem és kedvezmény illeti meg, ugyanakkor sokan nem tudják, hogy milyen védelem és kedvezmény illetheti meg azon munkavállalókat, akik mesterséges megtermékenyítésre irányuló programban, ún. emberi reprodukciós eljáráson vesznek részt.
Jelen cikkünkben az emberi reprodukciós eljáráson való részvétellel összefüggő munkajogi szabályokat, e körben pedig az ehhez kapcsolódó felmondási tilalommal kapcsolatos buktatókat mutatjuk be röviden és közérthetően.
Mi minősül reprodukciós eljárásnak?
Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 166. § rendelkezése[1] és az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások végzésére vonatkozó, valamint az ivarsejtekkel és embriókkal való rendelkezésre és azok fagyasztva tárolására vonatkozó részletes szabályokról szóló 30/1998. (VI. 24.) NM rendelet irányadó rendelkezései rögzítik, hogy mely eljárások minősülnek pontosan reprodukciós eljárásnak, tehát, hogy munkajogi szempontból mely eljárás során állhat fenn felmondási tilalom a munkavállaló védelme érdekében.
Felmondási tilalom
Az Mt. 65. § (1) bekezdés e) pontja alapján a munkáltató felmondással nem szüntetheti meg a munkaviszonyt a nő jogszabály szerinti, az emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelésének, de legfeljebb ennek megkezdésétől számított hat hónap tartama alatt.
Amennyiben a munkavállaló lombikbébiprogramban vesz részt, de felmondást kap kézhez a munkáltatótól, akkor e védelemre akkor hivatkozhat, ha erről a munkáltatót tájékoztatta. A munkáltató azonban a felmondás közlését követő munkavállalói tájékoztatástól számított tizenöt napon belül a felmondást írásban visszavonhatja.
Ebből az következik, hogy a felmondási tilalom érvényesüléséhez elegendő, ha a munkavállaló a fennálló kezelésről legkésőbb a felmondás közlését követően tájékoztatja a munkáltatót. Ha a munkavállaló a felmondás vele való közlését követően hozza csak a munkáltató tudomására a védettségre okot adó körülményt, úgy a munkáltató a tájékoztatást követő tizenöt napon belül visszavonhatja a felmondását, így elkerülheti a munkavállaló munkaviszonyának jogellenes megszüntetését. A tájékoztatásnak legkésőbb ezen időpontig meg kell történnie, amennyiben tehát a munkavállaló egyáltalán nem nyújt pontos tájékoztatást az eljárásról, úgy a védelemre nem hivatkozhat. A tilalom fennállása és a határidő számítása szempontjából a felmondás közlésének időpontja irányadó.
Nyilvánvalónak tűnhet, ugyanakkor e munkajogi védelem érthetően nem illeti meg a férfi munkavállalókat, ugyanakkor az eljárással összefüggésben – tekintve a vizsgálatok és beavatkozások számát – fennáll munkaidő-kedvezmény, amely nem csak az eljárásban részt vevő női munkavállalókat, hanem a férfiakat is megilleti. Ezen kedvezményről következő cikkünkben lesz szó.
Megjelent a friss ECOVIS HUNGARY LEGAL HÍRLEVÉL
Benne kiemelt témánk: Duplájára emelkedett az apaszabadság időtartama
További aktuális híreket olvashat előadásainkról és a legújabb cikkeket Bányajog és Közbesz blogjainkból.
A védelem időtartama
A védelem időtartama nem korlátlan, az az Mt. 65. § (1) bekezdés e) pontja alapján legfeljebb a kezelés megkezdésétől számított 6 hónapon keresztül állhat fenn.
Noha korábban vita állt fenn a védelem időtartamát illetően, a 13/2018. számú munkaügyi elvi határozat alapján egyértelműen meghatározható, hogy a 6 hónapos védelem mikortól meddig állhat fenn, illetve mikortól kezdődhet újra.
„Az emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelés – de legkésőbb annak megkezdésétől számított 6 hónap időtartam – alatti felmondási védettség úgy értelmezendő, hogy az esetlegesen sikertelenül befejeződött kezelés után e védettség megszűnik, de ezen okból az újabb emberi reprodukciós eljárással ismételten elkezdődik a munkáltatói felmondás tilalmának időtartama.”
A fentiek alapján a védelem tehát nem csak egyszer illetheti meg a programban résztvevő munkavállalót, hanem minden, megszűnt kezelést követő újrakezdett kezeléstől kezdődően. Ha jogvita alakul ki a felek között a dátumokat illetően, így a felmondási tilalom fennállásának pontos időtartamát illetően, úgy orvosi szakvélemény és állásfoglalás útján tisztázható a felek között a jogvita.
[1] Emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárásként a testen kívüli megtermékenyítés és embrióbeültetés, a házastárs, illetve élettárs ivarsejtjeivel vagy adományozott ivarsejttel végzett mesterséges ondóbevitel, az ivarsejt adományozásával történő testen kívüli megtermékenyítés és embrióbeültetés, az embrióadományozással végzett embrióbeültetés, valamint a női ivarsejt megtermékenyülését, illetőleg megtermékenyíthetőségét, valamint a megtermékenyített ivarsejt megtapadását, fejlődését elősegítő egyéb módszer alkalmazható.
ADÓELJÁRÁSI JOGSZABÁLYOK (Art., Air., Avt.) MAGYARÁZATA
Art., Air., Avt. szabályainak gyakorlati értelmezése paragrafusról paragrafusra
ÚJ KÉZIKÖNYV!!!
Szerző: Dr. Kovács Ferenc
Formátum, terjedelem: B/5-ös formátum, 456 oldal
Megjelenés: 2024. április vége
Kedvezményes ár 2024. szeptember 30-ig:
22.900 Ft + áfa helyett 19.900 Ft + áfa
A blogcikk tájékoztató jelleggel készült, nem minősül egyedi ügyre alkalmazható hivatalos jogi véleménynek vagy jogi állásfoglalásnak. Az Ecovis Hungary Legal a jelen blogcikk egyedi ügyben történő felhasználásáért a jogi felelősségét kizárja.