Biztos vagyok benne, hogy mindenki hallotta már a következő fordulatot: „a foglaló a szerződés aláírásakor átadásra került”. Sőt, aki eladott vagy vásárolt már ingatlant, talán a foglaló joghatásaival is tisztában van, azaz tudja, hogy a foglaló a szerződést biztosító un. mellékkötelezettség funkcióval bír. Ez nem mást jelent, mint biztosítékot a feleknek arra az esetre, ha egyik vagy másik fél hibájából meghiúsul a szerződés. Ezt a kifejezést, hogy „meghiúsul”, feltétlenül jegyezzük meg, fon...
Sok, még a múlt század derekán épített társasház rendelkezik az alapítással egyidős alapító okirattal, amely azóta egyszer sem került módosításra. Mai szemmel nézve talán még mulatságos is olvasgatni a kissé régiesnek tetsző nyelvezettel bíró dokumentumokat, viszont amikor egy ilyen régi okiratban a társasházi lakások eladása esetére a többi lakástulajdonos javára kikötött elővásárlási joggal találkozunk, sok kérdés merülhet fel annak, mint szerződéssel alapított elővásárlási jognak az alkalm...
Nem kell aggódni, a furcsa hangzás ellenére a JÜB nem valami szörnyűséget takar, mindössze egy jogi mozaikszó: a Jogügyletek Biztonságát Erősítő Adatszolgáltatási Keretrendszer szakmai berkekben használt rövidítése. Aki járt már ügyvédnél, végrehajtónál, közjegyzőnél, az könnyen találkozhatott ezzel a kifejezéssel. Vizsgáljuk meg kicsit közelebbről, mit jelent valójában a JÜB rendszer az ügyvéd szempontjából! Ahhoz, hogy megértsük, egy picit távolabbról, a jelenleg hatályos Ügyvédekről szó...
Mire jó az előszerződés? Tulajdonképpen mit is jelent? Mikor fontos a szerepe és mikor nem az? Ezekre a kérdésekre igyekszünk választ találni ebben a bejegyzésben. Nézzük először a szárazabb, anyagi jogi részt, ha ezen túljutunk, néhány példán keresztül bemutatom a gyakorlatban ezt a szerződést. Lássuk tehát, mi az előszerződés? Nos, az előszerződéssel a szerződő felek arra vállalnak kötelezettséget, hogy egy későbbi időpontban egymással szerződést kötnek. Tehát maga a szerződéskötés eg...
„Tudja, Pelikán elvtárs, egyszer majd kérni fogunk magától valamit.” – hangzik el a jól ismert történelmi szlogen A tanú című, Bacsó Péter klasszikusban. Ebben a bejegyzésben azonban nem arról a bizonyos tanúról lesz szó és Kállai Ferenc felejthetetlen főszerepéről, helyette az okirati tanúzás alapvető szabályait tekintjük át, mely ismeretek most különösen aktuálisak, mivel 2018. január 1. napjával hatályba lép az új Polgári Perrendtartásról szóló törvény (új Pp.). Mielőtt belevágunk, viss...
Számtalan alkalommal találkozhatunk a házastársak vagyoni helyzetéről, egymás közti vagyoni viszonyairól és vitás helyzeteikről szóló cikkekkel, bejegyzésekkel. De vajon mi a helyzet az élettársakkal e téren? Először is, tisztázzunk pár alapfogalmat. Jogi szempontból élettársi kapcsolatról akkor beszélünk, ha a felek között – biológiai nemüktől, szexuális irányultságuktól függetlenül (!) – érzelmi és gazdasági közösség áll fenn. Élettársi viszonyuk mindenféle nyilvántartásba vétel nélkü...
Kevés olyan ember van, aki ne hallotta volna már azt a kifejezést, hogy „ügyvédi ellenjegyzés”, sőt legalább annyian találkoztak is már vele a hétköznapjaik során, hisz az ingatlan adásvételi, ajándékozási szerződések, a cégalapítások, de még egyes hitelügyletekhez kapcsolódó biztosítéki szerződéseknek is elengedhetetlen kelléke az ügyvédi ellenjegyzés. De mit is takar pontosan az ügyvédi ellenjegyzés kifejezés? Milyen iratot kell ellenjegyezni, és ha előírás, akkor e nélkül érvénytelen le...
Egy teremgarázsban lévő gépkocsi beálló adásvételének lebonyolítása nem is olyan egyszerű, mint amilyennek egy két-három milliós adásvételről gondolná az ember, különösen ha azzal szembesül a vevő, hogy a teremgarázs tulajdoni lapján több, mint harminc társtulajdonos szerepel. A társasház alapításánál ugyanis az egész teremgarázs egy albetétként került bejegyzésre az ingatlan-nyilvántartásba, ezáltal az egész teremgarázsa gépkocsi beállókkal rendelkező tulajdonostársak osztatlan közös tulajdo...