A hétköznapi polgárok számára annak lehetősége, hogy követeléseiket minél hamarabb, jelentősebb költségek nélkül érvényesíteni tudják, illetve, hogy adott esetben bírósághoz fordulhassanak a polgári igazságszolgáltatási rendszerek működésével kapcsolatban az egyik állandó fő probléma. Erre is szolgálhat megoldásként a kis értékű követelések európai eljárása. A kis értékű követelések európai eljárásának bevezetéséről szóló, 861/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet célja a határoko...
Meghatározó pillanata életünknek, amikor ingatlan vásárlásra adjuk a fejünket. Különösen fontos ilyenkor kellő gondossággal, körültekintéssel eljárni, mert a csalók, szélhámosok, a lakásmaffia soha nem alszik, és mire kettőt pislogunk, több millió forintot húztak le rólunk, az áhított ingatlan pedig továbbra is álom marad. Mit tegyünk, vagy éppen ne tegyünk akkor, ha a kinézett kéglinek zavaros a tulajdonosi köre? Aranyszabály, hogy soha ne adjunk oda pénzt a „tulajdonosként” bemutatkoz...
A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) a korábban hatályos közbeszerzési törvényhez és annak jogalkalmazási gyakorlatához képest az üzleti titokká nyilvánítás szabályait jelentősen szigorította, az üzleti titokká nyilvánítás kapcsán a megelőző években tapasztalt visszaélések visszaszorítása érdekében. Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések gyakorta szinte teljes egészének üzleti titokká nyilvánítása ugyanis formálissá tette az iratbetekintés lehetőségét...
Mi van akkor, ha az ingatlan közös tulajdonban van, és a másik (többi) tulajdonostárs az ingatlan felé sem néz évek óta? Van-e lehetőségem arra, hogy ebben az esetben az ő tulajdoni illetőségét elbirtokoljam? A bírói gyakorlat a kérdésben egységes álláspontot képvisel, továbbá az új 2013. évi V. törvény (Ptk.) is kifejezett rendelkezést tartalmaz az elbirtoklást szabályozó rendelkezések között. Minden további értekezést megelőzve röviden vegyük sorra az elbirtoklást és annak törvényi fe...
A társasházi közös költség fizetési hajlandóság és a társasházak eladósodása egy állandósult probléma, a nem fizető tulajdonostársakon sokszor nehéz vagy szinte lehetetlen bármit is behajtani. Kézenfekvő megoldás a társasház részére: a nem fizető eladó helyett vevőtől követelni a külön tulajdont (lakás, üzlethelyiség, tároló) terhelő közös költség-tartozást. Vevői szemszögből nézve: a társasház követelheti-e a vevőtől az eladó által felhalmozott tartozást? Van egy jó és egy rossz hír...
Az utóbbi években annyira felpörgött a szállodák forgalma, hogy ünnepnapokon, hosszú hétvégéken szinte garantáltan teltházra kell számítani, ezért ha úgy döntünk, hogy hétvégén elugrunk „wellnessezni”, jó előre le kell foglalunk a szobát. Feltöltődésünk azonban könnyen véget érhet, ha értékeink egyszer csak eltűnnek, ezért nem árt tisztában lennünk azzal, hogy ilyenkor a szállodát egyáltalán milyen felelősség terheli. A szállodák felelőssége nem új keletű. A hajósok, fogadósok szigorúbb fe...
A 2018-as év eddig rengeteg új jogszabályt és kötelezettséget hozott el számunkra, és jelen cikkünkben is szeretnénk egy új, adott esetben bírságolható kötelezettségre felhívni a figyelmet, amelynek ismerete elengedhetetlen a gazdasági társaságok számára. A 2017. évi CL. törvény, vagyis az új adózás rendjéről szóló törvény (a továbbiakban: „Art.”) 1. sz. melléklet 1.24. rendelkezése értelmében 2018. január 1-jétől a cégbírósági bejegyzésre kötelezett személyeknek írásban kell bejelenteniük a ...
A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Csődtörvény) már korábban is áttörte azt a polgári jogi korlátot, mely szerint a vezető tisztségviselők által ezen jogkörükben eljárva harmadik személynek okozott károkért maga a jogi személy felel (az meg kell jegyezni, hogy a vezető tisztségviselő a jogi személlyel egyetemlegesen felel, ha a kárt szándékosan okozta). A Csődtörvény korábbi előírásai szerint a hitelezők vagy - az adós nevében - a felszámoló a fels...