Az Országgyűlés 2017 júniusában elfogadta az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvényt, amely 2018. január 1-jei hatálybalépésével jelentősen átalakította a hazai ügyvédség és a jogtanácsosok helyzetét, valamint a tevékenységük és annak gyakorlásának feltételeit is. A jogszabály újdonságai között szerepel a továbbképzési kötelezettség is, amely már a törvény első szakaszában szereplő alapelvek között is megtalálható. Az új törvény alapján „az ügyvédi tevékenység gyakorlója szak...
A napokban beköszöntött az igazi tél. Tetemes mennyiségű hó esett. Sajnos, mint azt már megszokhattuk, ilyenkor az utak, járdák takarítása nem megy olyan zökkenőmentesen, mint ahogyan az optimális lenne. Az utak, járdák nagyon csúszóssá, balesetveszélyessé válhatnak; érdemes nagyon odafigyelni és óvatosan közlekedni. Ám az óvatosság ellenére sajnos mégis óhatatlanul megtörténik a baj. Balesetet szenvedünk, mely akár súlyos következményekkel is járhat. Ilyenkor az ezzel járó károk megtérítésér...
Az elmúlt hetekben sokan rohantunk fejvesztve beszerezni az összes fontos kelléket ahhoz, hogy emlékezetessé tegyük az ünnepet. A karácsonyi ajándékoktól kezdve, a vacsora hozzávalóin át az ünnepi dekorációig rengeteg mindent kínálnak az üzletek, nem csoda hát, hogy ebben az időszakban sokkal többet költünk, mint az év többi részében. Sokan választják a költekezés kényelmes módját, a hitelkártyát, melynek nagy előnye, hogy a használója a bank pénzét költheti kamatmentesen, a különböző hozz...
Korábbi cikkeinkben már betekintettünk a közlekedési balesetek főbb kárrendezési kérdéseibe. Most pedig egy olyan esettel foglalkozunk, mely a karácsonyi ünnepek után  sajnos jó néhány lakástulajdonos rémálmává vált. Képzeljük el az alábbi esetet! Főhősünk ismét Rudolf, aki a nagy sürgés-forgásban úgy ment el otthonról, hogy nem kapcsolta le az égősort a karácsonyfán. Később a főtéren, kezében egy bögre forralt borral éppen kezd teljesen átszellemülni a városi betlehemes előadás közb...
Manapság nem ritka eset, hogy magyar állampolgárok a házasságkötést követően külföldre utaznak és ott telepednek le. Sajnos egyre gyakoribb az is, hogy a házastársak kapcsolata megromlik, és végül a házasság felbontása mellett döntenek. Külföldön élő és külföldi lakó-, illetve tartózkodási hellyel rendelkező házastársak esetében azonban mindig vizsgálandó kérdés, hogy a házasságuk felbontására mely ország bírósága rendelkezik joghatósággal, azaz mely ország jogszabályai alkalmazandóak. Kül...
Cikksorozatunk első részében a sajtó-helyreigazítás egyik legfontosabb kérdését vesszük górcső alá. Mi a különbség a tényállítás és a véleménynyilvánítás között, hogyan lehet különbséget tenni kétséges esetben?  A sajtó-helyreigazítás jogalapját a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2012. évi CIV. törvény 12. § (1) bekezdése adja: „Ha valakiről bármely médiatartalomban valótlan tényt állítanak, híresztelnek vagy vele kapcsolatban való tényeket hamis színbe...
Könnyen kerülhetünk abba a helyzetbe, hogy az általunk látott vagy tudomásunkra jutott információ egy büntetőügyben vagy polgári perben az ügy megítéléséhez nélkülözhetetlen, ezért tanúvallomást kell tennünk. Amennyiben a bíróság tanúként idéz minket egy bírósági tárgyalásra, érdemes tudnunk néhány dolgot, ezért vegyük sorra, hogy ilyen esetben milyen jogaink és kötelezettségeink vannak, valamint nézzünk néhány gyakorlati kérdést. Az első és legfontosabb, hogy megjelenési kötelezettségü...
A téli időszak alapvetően veszélyes a gépjárművezetők számára, a veszélyt ugyanakkor tetézheti minden kocsiban ülő rémálma; az utak mentén őz, szarvas vagy nem éppen békés vaddisznó megjelenése. A vadgazdák és a vadászati érdekképviseleti szervek egész évben hangsúlyt fektetnek arra, hogy felhívják a gépjárművezetők figyelmét az utak mentén megjelenő vadveszélyre, télen ugyanakkor a korai sötétedés, a csúszós utak és az ünnepi forgalom miatt is érdemes fokozottabban figyelni. Ha minden ...